Girlboss

There are secret opportunities hidden inside every failure.
 
HomeHome  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share
 

 Audrey McKnight

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Ez lennék én
Dorka
Dorka
Pillants be az álarcom mögé

Kor :
25

Foglalkozás :
Web fejlesztő, mert a szuperhős nem egy hivatalos munkaköri leírás

Tartózkodási hely :
Párizs



Audrey McKnight Empty
TémanyitásTárgy: Re: Audrey McKnight   Audrey McKnight Icon_minitimeCsüt. Aug. 04, 2016 11:07 am


Gratulálunk, elfogadva!
Üdvözlünk az oldalon!
Kedves Audrey!  ahw
Előszöris engedd meg, hogy üdvözöljelek köreinkben! Smile Illetve külön köszönet azért, hogy canon karakterre esett a választásod, saját helyett! Szerintem nagyon jól döntöttél, már csak azért is, mert tökéletesen visszaadtad azt az Audrey-t akit egykoron megálmodtam.  like Kíváncsi voltam, mit hoztál össze, és ezért is vetettem rá már rögtön magam az et-dre, amint géphez kerültem. - Igen, valahogy úgy, ahogyan te az elején az agyakra  Rolling Eyes Na jó, ilyesmivel tudom nem viccelődünk.. különben is, halottról jót vagy semmit. Bár, a te eseted azért másabb.. mert te élőhalott vagy. Egy életerővel teli élőhalott. Mert látszólag, te nem adod fel és jól is teszed! Sok sikert és annál is több kitartást kívánok neked Seb-hez, hogy idővel sikerüljön őt megpuhítanod és elhitetned vele, hogy még mindig ugyanaz a lány vagy, aki pár hete is voltál Very Happy Bár, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.. a szerelmeseket néha még a halál sem képes elválasztani egymástól.*-* Wink
Nem is szaporítom tovább a szót, az előtörténeted nekem nagyon tetszett, minden sorát imádtam, így immár nem is maradt más feladatom hátra, csak hogy utadra engedjelek, mert el lettél fogadva! Smile
Sipírc foglalózni, majd belevetni magad a játéktér izgalmas világába! Legyen sok izgalmas játékban részed az oldalon!   ahw
 



_________________ girlboss _________________


[You must be registered and logged in to see this image.]
I wanna be scared. Don't wanna know why
Wanna feel good. Don't have to be right
The world makes all kinds of rules for love
I say you gotta let it do what it does
I love that we're rebels, and we still believe
We're the kind of crazy people wish that they could be
 
Vissza az elejére Go down

Ez lennék én
Anonymous
Vendég
Pillants be az álarcom mögé

Vendég

Audrey McKnight Empty
TémanyitásTárgy: Audrey McKnight   Audrey McKnight Icon_minitimeCsüt. Aug. 04, 2016 1:55 am





Személyes adatok


Teljes név:  Audrey Plum McKnight
Becenév:  Rory
Születési hely, idő: Seattle, 1991.február 9.
Kor: 25
Foglalkozás:  tanár
Csoport: zombi
Legféltettebb titok: az, hogy mivé váltam
Átváltozás dátuma: 2016. július 21.
Play by: Rose Leslie


Jellemzés

Hogy milyen vagyok? Csak egy átlagos, kicsit zakkant lány, aki remekül érzi magát a tinédzserek között. Ezért lettem középiskolai tanár. Sokat beszélek és mindig kiállok az igazamért, bár néha elég keresetlenül őszinte vagyok. Nem tudom elviselni azt sem, ha másokat bántanak. Alapvetően könnyen megtalálom a hangot bárkivel. Vagy nagyon nem. Az a fajta jelenség vagyok, akit szeretsz vagy utálsz, de nem tudsz elmenni mellette szó nélkül. Na nem a külsőm miatt. Bár kiskoromban állandóan csúfoltak az égővörös hajam miatt, manapság éppen ezzel keltem fel a figyelmét az erre fogékony férfiaknak. Sajnos elég sok tapló is van közöttük, de hát ilyen az élet. Vagy legalábbis ilyen volt…
Mert tény, hogy a vörös tincseim közé mostanság egy-két fehér is vegyül. Egyre nagyobb sávokban. De legalább a szálkásan izmos testalkatom megmaradt. Tesitanárként elég szégyen lenne, ha nem így volna. Bár nem tudom, okos dolog-e visszamennem tanítani mindezek után… Noha én szeretnék. Hiszek benne, hogy egy hónap, ami még a nyári szünetből hátra van, elég lehet arra, hogy megtanuljak így… élni. Mert én ugyanaz a lány vagyok, aki eddig. Szeretem a kutyáimat és a macskámat, a csokit, a tanítást, a napsütést, a barátaimat és Sebastiant. Mondhatnám, hogy szeretek élni, bár ez már nem egészen lenne helytálló. De nem akarom, hogy bármi megváltozzon. Hisz én sem változtam semmit! Csak… meghaltam. De én még mindig én vagyok. Azt hiszem jobb is lesz, ha veszek némi vörös hajfestéket. Ezek a fehér sávok egyre nagyobbak lesznek. Pedig belül semmi nem változott bennem. Tényleg. Csak a szívem szűnt meg dobogni, ez minden…


Életed története

Meséljek az életemről? Már ott problémába ütközök ezzel, hogy milyen időben tegyem. Múltat kellene használnom. Sőt, nem is nekem kellene használnom. Valaki másnak kellene mesélnie rólam, nem nekem. Ugyanis halott vagyok. Halott vagyok és mégsem. Még mindig nehezen tudom felfogni. Hiszen én ugyanaz az ember vagyok. Ember vagyok egyáltalán? Nem tudom, de én annak érzem magam. Új nekem ez az egész helyzet. Jobb, ha inkább az elején kezdem. Azzal, amiben biztos vagyok.
Audrey McKnight-ként anyakönyveztek. Kicsi voltam, amikor a szüleim meghaltak egy autóbalesetben. Nem is emlékszem rájuk. Ennek ellenére nem volt rossz gyerekkorom egyáltalán. A keresztszüleim neveltek fel, akikhez vérségi kötelék ugyan nem kötött, de mivel a keresztanyukám édesanyám gyerekkori legjobb barátnője volt, sajátjaként nevelt fel. Így lett egy bátyám is, aki mindössze két évvel volt idősebb nálam. Fiús, örökmozgó, bűn rossz kislány voltam, akinek viszont megvolt a magához való esze, ezért nehéz volt lekötni. Ezért írattak be sportolni már kiskoromban a nevelőszüleim. Jártam többféle harcművészetre, karatéra, jiu-jicura és kick-boxra is, emellett pedig kézilabdáztam is. Volt energiám bőven, azt meg kell hagyni. A mostohabátyámmal rendre öltük egymást, de ettől még jó testvérek voltunk. Legalábbis én így gondoltam.
Középiskolában sokat csúfoltak a vörös hajam és a szeplőim miatt, de én sosem hagytam magam. Tele voltam intőkkel, mert bizony olykor neki is mentem a csúfolódóknak. Nem voltam épp nőies, inkább kissé lapos és izmos, emiatt nem is igen vettek észre a fiúk. Ez csak az egyetemen változott meg. Ott bele is bonyolódtam nem egy kalandba. Sebastian is ilyennek indult. Csak egy tipikus szépfiút láttam benne és inkább csak meg akartam szívatni először. Aztán úgy gondoltam, ha már meglepő módon neki is bejövök, egy menetre jó lesz. Aztán több lett belőle. Sokkal több. Már három éve járunk. Vagyis jártunk. Vagy a fene tudja.
A főiskola után egy középiskolában helyezkedtem el két éve. Minden remek volt. Összeköltöztünk Sebastiannal, aminek csak a mostohatestvérem nem örült valami számomra érthetetlen okból és boldogok voltunk. Még vártam volna ugyan kicsit a gyerekkel, de úgy hiszem, már az sem volt messze. Mint ahogy az sem, hogy Seb megkérje a kezem. Legalábbis valami ezt súgta. Azonban bumm, egy csapásra vége lett mindennek. Legalábbis úgy tűnik. Egy nagy bummal. Szó szerint.
Annak a fegyverdördülésnek kellett volna lennie az utolsó dolognak, amit hallok. Épp a konditerembe mentem az óráim után. Kiszálltam az autóból és a hátam mögül hallottam egy nagy dörrenést majd erős fájdalom nyilallt a hátamba és minden elsötétült. Arra ébredtem, hogy iszonyatosan hideg van, de furcsa mód nem fáztam. Nem éreztem semmi ilyesmit. Csak azt, hogy éhes vagyok. Ahogy kinyitottam szemem, azt hiszem olyasmit láttam, amit a legrosszabb rémálmában szokott az ember. A hullaházban voltam. A boncasztalon. Percek kérdése volt az egész. Ha később ébredek, talán már nincs karom, vagy lábam, vagy ki tudja, mim. Mindig is gyorsan átláttam a helyzeteket, most is hamar döntöttem. Leugrottam az asztalról és elmenekültem, mielőtt bárki bármit tehetett volna. Ez tűnt a logikus megoldásnak. Haza akartam menni. Sebastianhoz, a megszokott életemhez. Nem értettem, mi történt, de el akartam felejteni az egészet. De előtte szükségem volt arra, hogy rendezzem a gondolataimat. Magányosan róttam az utcákat és nem értettem, némely emberek miért néznek rám olyan furán, viszolyogva. Mintha szellemet látnának. Pedig én éltem. Legalábbis úgy éreztem. És mégsem. Hiszen miért is lettem volna a hullaházban? Halott voltam. Nem tudom hogyan és miért, de ezt éreztem. Ahogy a csuklómra tettem a kezem, képtelen voltam kitapintani a pulzusomat. Mert nem volt. A szívem nem dobogott. De akkor hogy lehetek mégis itt? Nem fért a fejembe. De ekkor már tudtam, bármi is történt, nem mehetek haza, bármennyire is szeretnék.
Egy közeli erdőben húztam meg magam, ahol nem lelhettek rám. Egy hétig éltem ott. Olyasmiket tapasztaltam, amiket soha korábban. Megrázó volt. Nem a környezet, én magam. Bár nem éreztem magamon változást, rövid időn belül, ha bárki a közelembe került, állattá váltam. Igen. Rátámadtam az arra járó túrázókra, kirándulókra és… megettem az agyukat. Ha belegondolok kiráz tőle a hideg, de akkor és ott, mint egy ösztönlény, másra sem vágytam, csak erre. Szégyelltem, amit tettem, de nem tudtam gátat vetni ennek. Még annak ellenére sem, hogy miután beleharaptam egy agyba, gyakorlatilag átéltem az illető emlékeit. Azonban a sportolóként szerzett önkontrol és kitartás itt is segített. Tudtam, csak akkor kaphatom vissza a régi életemet, ha megtanulom kezelni a rám törő ösztönöket. Nem volt egyszerű és sok életet is követelt, amit szeretnék inkább elfelejteni, de sikerült. Egy hét után már úgy éreztem, ura vagyok a saját szükségleteimnek. Legyenek azok bármilyen bizarrak. Ekkor végre odamehettem, ahová eredetileg is akartam. Sebhez. Csak benne bíztam, hogy tud segíteni nekem. Mindig is vágott az esze, hittem, hogy ő tudni fogja, mit kell tenni ebben a helyzetben és együtt találunk megoldást. Először telefonon hívtam fel és… nem hitt nekem.
Elküldött a búsba, hogy a gyászában szórakozom vele, a barátnője egy lövöldözés áldozata lett, kómába esett majd a kórházban életét vesztette. Hiába bizonygattam, hogy valóban meghaltam, de élek. Lecsapta a telefont. Személyesen kellett felkeresnem. Láttam az arcán a döbbenetet. Felismert, bár megállapította, amit már én is tudtam, hogy sokat változtam ez alatt a rövid idő alatt is. De ez csak a felszín. Én még mindig ugyanaz vagyok. Ezt próbáltam megértetni vele, ő azonban nagyon elutasító volt. Azt mondta időre van szüksége, távol tőlem. Teljesen letaglózott az egész. Talán még jobban, mint mindaz, ami előtte történt. Még nehezebbé vált megtartóztatnom magam ezek után. De tudtam, hogy nem zuhanhatok össze. Nem. Vissza kell szereznem mindazt, ami fontos nekem. Az életemet. Amennyire csak lehet. Kivettem egy motelszobát a régi lakásunktól nem messze, vettem egy csomó hajfestéket és sminkcuccot (amiket korábban sosem használtam ilyen mennyiségben) és most mindent megteszek, hogy eltüntessem a külsőmben bekövetkezett változásokat. Hogy ránézésre is ugyanaz a lány lehessek, aki voltam. Aki belül most is vagyok. Mert a halálommal nem változott meg semmi. De komolyan. Nem tudom, miért vagyok itt, hogyan történhetett mindez, de már nem is érdekel. Csak vissza akarom kapni a régi életemet. Sebbel együtt. Mert hiszek benne, hogy meg tudom őt is győzni arról, hogy bennem minden a régi. A szerveim működését kivéve.





Vissza az elejére Go down
 

Audrey McKnight

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Girlboss :: Zombi-